Figyelsz, figyelünk és figyelemmel kísérünk, hallgatunk, és egyszerűen csak figyelünk. Nem tanácsolunk, de beszélünk, megosztunk, írunk, kérdezünk és biztos fogsz találni olyan mondatokat magadnak, melyek neked szólnak. Dolgozunk egyénileg, csoportokkal és online megoldásokkal.

Sokszor nehezebb eljutni Önmagunkhoz, mint egy másik emberhez. Mindenki ott áll a Maslow piramis előtt, akinek életet adtak a szülei, de nem elég a lábunk ahhoz, hogy felmásszunk rajta. A fennmaradáshoz szükségünk van a megtett útra. Saját tapasztalatainkra, erőnkre, könnyeinkre, fáradságunkra. Mások útján, könnyítések árán csak betekintést kaphatunk. A teljességhez csak a saját útjukat világos célokkal, komoly munkával bejárt emberek érhetnek. Én állandó munkában vagyok, hogy szeressem magam és így jobban tudjam szeretni az engem körülvevőket. Sok kulcsot kaptam, melyeket meg tudok mutatni, mert képes vagyok látni másokat, érdekel az ember maga: a teste (testbeszéde, testképe), a lelke, a szelleme, a bennünk élő Istenkép. Nagy segítségemre van ebben a nagyszüleimtől kapott örökségem: a hitem. Az édesanyámtól kapott mintám: a segíteni akarás. A professzoraimtól kapott kép a tudás hatalmáról, emberről és a családról. A férjemtől kapott elfogadó szeretet, és befogadó világkép. A gyerekeimtől kapott szerepeim és kifogyhatatlan jókedvünk. Mindezekből szeretnék hatékonyan átadni a valóban segítséget kérőknek, hogy tanúságot tegyek az élet öröméről. Nagy-Deák Klaudia vagyok, szociálpedagógus. Szeretek rámosolyogni az utcán az emberekre, mert ez az első lépés, a közeledés felé. A kapcsolatok azok, melyek az életünket, az emberségünket jelentik.

 

Hiszek abban, hogy a körülöttünk lévő világot mi magunk teremtjük, formájuk olyanná, amilyenek vagyunk. Éppen ezért feladatunk, felelősségünk van abban, hogy felismerjük magunkban azt a cselekvőt, aki sokat tehet önmagáért és magán keresztül szűkebb, tágabb környezetéért. Hiszem, hogy az embert próbáló nehézségek mind feladatok, mellyel szinteket léphetünk a teljesebb jó felé. Munkám során újra is újra azt tapasztalom, hogy mi emberek, mennyire elfelejtettünk önmagunk lenni, melyhez szükséges az önmegismerés, az önelfogadás, önmagam felvállalása, az önszeretet és nem utolsó sorban az önmagunkba vetett hit. Az önmegismerés rögös útját mindannyian járjuk. Az önmunka nehéz, de általa olyan rétegekben tisztulhatunk, mely gyógyítja és összehangolja testi-lelki-szellemi egységünket, felszabadít, boldogságot, biztonságot ad, belső rendezettséget teremt, mely kihat a környezetünkre is. Fontos tudnunk, hogy a kapcsolódásaink mentén hatást gyakorlunk, mely visszahat ránk. Az én személyes célom, hogy segíteni tudjak a tudatosodásban mindazoknak, akik érzik, hogy sokkal többek odabent, mint amit mutatnak magukból, hogy felismerjék önmagunkban a cselekvőt, megtalálják a hitüket, erejüket saját magukban. Teszem mindezt a segítő szakma gazdag eszköztárával, illetve saját egyéni tapasztalataim és eredendő tudásom támogatásával. Varga Renáta vagyok, végzettségem tekintve szociális munkás. Az érték bennünk van, tudjunk jól élni vele.

Történetünk régről szól. Zalai gyerekek voltunk mindketten, igaz, nem tudtunk egymásról, mégis, a közös gyökér, bármerre is megy az ember, meghatározó. Találkozásunkra már Baranya megyében került sor, miután egyikünk Somogyból, másikunk Vas megyéből Pécs városába költözött és munkát vállalt a helyi családsegítő szolgálatnál.

Segíteni akarunk! Mindenkinek, de ezt sajnos nem tehetjük. Azoknak tudunk segíteni, akik kérik és készek a változásra, lehetőségük van idejükből, energiájukból áldozni a közös munkára, felismerésre, változásra. Akik el tudják fogadni a mi módszerünket és bizalmat tudnak szavazni nekünk, hisz a segítő szakmában az egyik legfőbb eszközünk mi magunk vagyunk, szakmai és személyes tudásunkkal, érzéseinkkel és nyitott, ember- és családközpontú figyelő odafordulásunkkal.